user avatar

EGYMAGADBAN A LELKEDDEL

Pintér Netti 2017-05-18

AZAZ A SZIKLASZILÁRD ÖNBECSÜLÉS ELÉRÉSE 4+1 pontban Coaching minden napra.


EGYMAGADBAN A LELKEDDEL,

AZAZ A SZIKLASZILÁRD ÖNBECSÜLÉS ELÉRÉSE 4+1 pontban összeszedve

A problémáink a jelenben vannak, a megoldásuk pedig a jövőből jön. A kérdéseinkre a válaszok a jövőből jönnek a jelenbe, és a múltba vesznek. (Dr. Kollár József: Vízen járni) Talán ezért is hasznos pozitívan gondolkodni a jelenben. A pozitív gondolkodás Dr. Domján László, orvos, reumatológus az agykontrol magyarországi meghonosítója szerint a pozitív gondolkodás, egy megoldó központú gondolkodás. Az ember a pozitív hozzáállás ellenére sem kerüli el a veszteségeket, a problémákat, viszont nem is ez a cél, hisz ezekből felállva erősödik az önbecsülésünk. A lényeg, hogy keressük a kiutat, minden helyzetből, azt a kiutat, ami a vágyott cél eléréséhez segít eljutni.

1. Arisztotelész szerint minden okkal van az életünkben. Ha nincs számunkra megfelelő munkánk, harmonikus magánéletünk, elegendő pénzünk, akkor nagy valószínűséggel önmagunkban kell keresni az okát. Amire gondolunk, amit „elvetünk” a fejünkben, az jelenik meg a cselekedeteinkben is, hisz a gondolataink határozzák meg cselekedeteinket. E szerint a felfogás szerint, amit elvetünk, azt aratjuk le. Ezért nem mindegy, hogy negatív gondolatokkal vesszük körbe magunkat, vagy pozitív gondolatokkal erősítjük meg a jövőnket. A pozitív gondolkodással a jövőben történő eseményeket, egy termékeny talajba ültetjük el.

2. A fókuszálás rendkívül hasznos dolog, mind a gondolatiság, mind a cselekvés alkalmával, ez valószínűbbé teszi az eredményességet is. Mivel multifunkcionálisak vagyunk, és rengeteg inger ér minket, ezért kell összpontosítani a pozitív gondolkodásra. A kisebb ellenállás felé szívesebben fordulnak az emberek, viszont az eredményt mindig a nagyobb ellenállást mutató dolgok elvégzése hozza magával. Mi választjuk meg gondolatainkat, csak ez felett van kizárólagos hatalmunk. Ha már lehorgonyoztunk egy gondolatnál, akkor az legyen pozitív, mellyel a jövőnket számunkra megfelelő irányba terelhetjük. (Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés)

3. Nincs objektív valóság, emlékezzünk arra a rajzra, amelyen egyik nézetből egy fiatal lányt, egy másik nézetből pedig egy idős nőt lehet látni. Emlékezzünk a mátrix filmre ahol, a valóság csak illúzió, vagy jusson eszünkbe, hogy az agyunk jeleníti meg a színeket.( Marks Mierans: Többet ésszel) Mindenki a saját ismeretei szűrőjén keresztül látja a világot, és érzékeli a valóságot.

 

4. Buddha szerint, úgy kell élni, mintha ez minden nap az utolsó lenne, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy örökké élünk. Ez a kettősség először ellentmondásnak tűnik a mai ember fekete, fehér világában, viszont ez a kettősség is előhívja az emberből a felelősség teljes, és szabad élet lehetőségét.

+1. Az okos ember tudja, hogy az érzelmeket elkerülni nem lehet, főleg, ha erősen intuitív az illető. Viszont az okos ember azt is tudja, hogy ezek az emóciók rövid időn belül elmúlnak. Ezért tehát nem kell, hogy befolyásolják napjainkat, döntéseinket. Észlelve egy negatív érzelmet, ki lehet cserélni egy pozitív érzelemmel. Helyettesítsük ki, és nyugodtan fegyelmezetten haladjunk tovább a feladatokkal. Nehogy már a farok mozgassa a kutyát. Mi döntünk a gondolatainkról. Mi döntjük, el hogyan kezeljük az érzelmeinket, hogyan kontroláljuk.

Nincs igazság a földön, nem is volt, és nem is lesz. Akinek halt meg gyermeke, aki veszített el munkát, akit megerőszakoltak, szóval, aki élt át igazi mélységeket, és veszteségeket az ismeri ezt a törvényt. Nem vagyunk feljogosítva semmire, és semmi sem jár automatikusan. Nincs idillikus élet, a problémák soha nem fognak megszűnni. Ha ezt elfogadjuk, viszont felnőttként állunk elébe, akkor az utunk tartalmas, és boldog lesz. Kontrol alatt tartva magunkat kezeljük az előttünk álló feladatokat, mindezt a jövőből jövő válaszok figyelembe vételével. Ez a valódi gondolkodás.

Ugye milyen egyszerűnek látszik a coaching folyamat? Mégsem az. Kell egy jó vezető, aki mint coach segít neked a legjobb kérdésekkel összpontosítani, kiiktatni a belső ellenfelet, és tanulásra ösztönözni.

Ha szeretnél többet törődni magaddal, ha szeretnél törődni a céljaiddal, akkor jelentkezz be egy coachingomra e-maiben, telefonon, keress meg, és segítek neked a megvalósításban.

Addig is szép napot, Netti

 

Ha további hasonló cikkeket szeretnél olvasni, iratkozz fel hírlevelemre.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák.

Vegye fel velem a kapcsolatot!