user avatar

LÁTHATATLAN KIÁLLÍTÁS

Pintér Netti 2017-05-01

Nem tudtam elképzelni milyen élmény lehet egy sötét térben lévő kiállítás, ezért vasárnap reggel foglaltam időpontot a múzeum honlapján. Még aznap nyakunkba vettük a lábunkat, és elindultunk autóval Budapestre. Coaching minden napra.


LÁTHATATLAN KIÁLLÍTÁS

 

Lányaim osztálykirándulások alkalmával már meglátogatták a Láthatatlan kiállítást, amit élvezettel meséltek. Nem tudtam elképzelni milyen élmény lehet egy sötét térben lévő kiállítás, ezért vasárnap reggel foglaltam időpontot a múzeum honlapján. Még aznap nyakunkba vettük a lábunkat, és elindultunk autóval Budapestre.

A kiállítás a Millenáris parkban van, ahol egy másik fantasztikus kiállítás élményem is a „Titanic” volt kb.: 9 éve.

Az előtérben minden fekete színű volt, és útbaigazító táblák sem jelezték, hogy mi hol található, ezért kerestem egy embert, aki hiteles tájékoztatást tud adni, merre van a recepció. A bejárat előtt cigarettázott egy nő, akit megszólítottam, és készségesen tájékoztatott.

A kiállítás megtekintése előtt, egy tájékoztatót hallgattunk meg, mely a brei írásról szólt, a látássérült, hogy aki a tájékoztatót tartotta, személyes élményeket mesélt. Számomra megdöbbentő volt, hogy olyan természetességgel, beszélt a látássérültek hétköznapi nehézségeiről, mint ahogy mi egy új projekt, vagy termék bevezetésének akadályairól beszélnénk. Beszélt arról, hogy a papírpénzek egyformák Magyarországon, és ez a látássérülteknek milyen nehézségeket jelent. Elmesélte, hogy egy barátjának segített árusítani egy fesztiválon, és egyedül hagyta, hogy áruljon maga. Aggódott, hogy mennyien fogják becsapni, de végül megnyugtató eredménnyel zárta a napot, nem lett hiánya, senki sem verte át. Addig viszont ideges feszültség volt rá jellemző, mert aggódott az emberek becsületessége végett.

Miután a bevezetőt meghallgattuk, utunkra engedett, miszerint az ajtó mögötti folyosó végén egy kolléganője fog minket várni, aki a kiállításon végigvezet minket.

Beléptem a sötétségbe, és kiszolgáltatottság lett rajtam úrrá. Döbbent lettem a sötétben, és elbizonytalanodtam, hogy én ezt akarom-e? Mivel én rángattam bele a családot a kalandba, ezért nem szóltam egy árva mukkot sem. Lapítottam, mint hal a vízben. Döbbenetet, és kiszolgáltatottságot éreztem, amíg haladtam a vaksötét folyosón kezemet a falon vezetve a helyes utat keresve. Iszonyú hálás lettem, mikor elérkeztem Margithoz a vezetőnkhöz, akinek hangja határozott, és kedves volt. Kicsit megnyugodtam, mikor megfogta a kezemet a folyosó végén, és útnak eresztett az első kiállítás helyszínre egy lakásbelsőbe. Idétlen tétovasággal, és ügyetlen tapogatózással próbáltam haladni a helységben, hol nekimenve az előttem haladónak, hol belerúgva egy bútordarabba. Margit, mintha érezte volna bizonytalanságunkat, és persze sok éves vezetői tapasztalataira támaszkodva nyugodt hangon, vicces kommentekkel jellemezte haladási sebességünket, és bizonytalankodásainkat.

Következő helyszínünk a sötétben egy utca volt. Meglepetésemre, sokkal otthonosabban mozogtam a vaksötét utcán, mint az előző szobabelsőben. Volt itt zöldséges, autó, zebra, szóval minden, amivel egy forgalmas utca rendelkezik. Közben persze hangeffektek is imitálták a valóságérzetet. Margit ismét segítő jobbot adott mindenkinek, egy irányváltásos helyen, ahol megjegyezte milyen csinos vagyok. Ez meglepett. Honnan tudja? Hisz nem is lát? Csak a kezemet érintette meg. Azt sem tapogatta végig, csak gyengéden terelt a megfelelő irányba. Elgondolkodva mentem tovább a többiek nyomában. A következő meglepetés az volt mikor a férjem véletlenül nekem jött, és Margit megjegyezte, viccesen, hogy egy csinos hölgybe botlott az úr. Erre én mondtam neki, hogy én a felesége vagyok. Erre ismét meglepett a válaszával. Azt mondta, hogy tudom. De honnan, mikor nem tettünk semmi erre utaló jelet. A hangsúlyunk, a mozdulatainkat ennyire érzékeli? Vakon is észreveszi az emberek egymáshoz való viszonyát, érzékeli a feszültséget, a megkönnyebbülést. Valójában mindent érzékel maga körül, csak nem lát.

A harmadik helység egy vadászház volt. A kicsi helységben többet időztünk, mert Margit elmesélte született vakságának néhány eseményét. Hatévesen tudatosult benne, hogy ő vak. Addig, csak sejtése volt a másságáról. Mesélt a büntetésekről, amit a vaksága miatt kellett elviselnie. Az vakok iskolájába történő felköltözés lelki megrázkódtatásáról is beszélt. (anya nem szeret) Együtt éreztem vele, mégis a legnagyobb felismerés az volt, amikor arról mesélt, hogyan tanították meg őket tapintással látni. A színeket tapintással tanulták meg, például a zöldet úgy, hogy füvet adtak a kezükbe, és azt kellett dörzsölniük, és szagolniuk. Az eget nem tudták megtanulni, mert azt nem tudják megtapintani. Eszméletlen felismerés volt ez számomra. A sötét szobában ezt teljesen megértettem. Az iskolában az tanulta a labdáról, hogy fehér, és piros pöttyös. Mikor a gyerekei nem hozták vissza a Margit által kért piros pöttyös labdát nem értette a gyerekek viselkedését. Kiderült, hogy a labda sárga, és Micimackó van rajta. Ő a labdát csak pöttyösnek látta, hiszen erre tanították meg. Ebben a szituációban tanulta meg, hogy a labda lehet másmilyen is nem csak pöttyös.

A vadászház után átmentünk az erdőt imitáló helységbe, ami ismét ismeretlen élményt nyújtott számomra. A hídon való feljutás, mely szintkülönbséggel járt megint kimozdított a komfortzónámból. Ekkor már viszont pozitív élményt jelentett számomra, és kezdtem határozottabban mozogni a sötétségben.

Végül egy szoborparkban kellett szobrokat felismerni a kezünkkel. Jobban mondva a tenyerünkkel. Ez is egy újabb felismerést hozott a számomra, mégpedig azt, hogy folyamatosan használom a kezemet, de nem érzékelek vele semmit. Az ujjaimat használom a fogásra, de a tenyeremet nem. Felismerő élmény volt a tenyeremet újból észlelésre használni. Mindezt 43 évesen. Ebben a helységben gondoltam arra, hogy minek van nyitva a szemem, amikor úgysem látok semmit. Becsuktam. Kinyitottam. Becsuktam. Végül úgy döntöttem, hogy nyitva hagyom, mert csukva inkább az alváshoz fogok eljutni.

Az utolsó helység egy bár volt, ahol lehetett fogyasztani is, viszont a csoport csendesen hallgatta Margit könnyed beszédét, és sztorijait. Azt hiszem ebben az utolsó helységben mindenki magába szállt, és elgondolkodott azon, hogy milyen szerencsés, hogy láthatja az eget, és a felhőket, a napot, és a csillagokat, és hálás azért, hogy egy ilyen fantasztikus nőt ismerhetett, meg mint Margit. Mikor kiléptünk a recepció világos helységébe Margit az ajtóban mindenkitől elbúcsúzott. Én pislogtam a fénytől, és pislogtam Margitra is. Néhány másodperc elteltével ismertem meg. Ő volt az a nő, aki cigarettázott a bejárat előtt, és útbaigazított engem. Észre sem vettem rajta, hogy vak. Megint megdöbbentem, és csak mekegve gratuláltam neki a munkájához. Ő meg megkérdezte miért? Mondtam neki, hogy tök jól csinálja. Azt válaszolta, hogy ez neki természetes. Hát nekem nem volt természetes, és roppant hálás vagyok, hogy ezt sérülés nélkül megúsztam, és egy ilyen fantasztikus élménnyel gazdagodtam, mint ez a kiállítás. Margit példa lehet minden ember számára. Példaértékű a természetessége, a nyitottsága, az elfogadása, a tudomásulvétele.

Mindenkinek szívből ajánlom a kiállítást, mellyel csak gazdagodik az ember.

Ha elnyerte tetszésedet a cikk, oszd meg, és iratkozz fel a hírlevélre, ekkor elsőként értesülsz az új tartalmakkal.

Ugye milyen egyszerűnek látszik a coaching folyamat? Mégsem az. Kell egy jó vezető, aki mint coach segít neked a legjobb kérdésekkel összpontosítani, kiiktatni a belső ellenfelet, és tanulásra ösztönözni.

Ha szeretnél többet törődni magaddal, ha szeretnél törődni a céljaiddal, akkor jelentkezz be egy coachingomra e-maiben, telefonon, keress meg, és segítek neked a megvalósításban.

Addig is szép napot, Netti

 

Vegye fel velem a kapcsolatot!