user avatar

ESETTANULMÁNY AZ NLP COACHINGHOZ

Pintér Netti 2017-04-19

Kellő Éva könyvéből az irányzat alkalmazását bemutató egy esettanulmányt idézek, mely a célmeghatározáshoz visszamérésére mutat egy példát. Mégpedig azt, hogyan figyelhető meg az ügyfélen akár fiziológiai állapotában is az elérendő célmegvalósulásának következményei, eredményei.


ESETTANULMÁNY AZ NLP COACHINGHOZ

Kellő Éva könyvéből az irányzat alkalmazását bemutató egy esettanulmányt idézek, mely a célmeghatározáshoz visszamérésére mutat egy példát. Mégpedig azt, hogyan figyelhető meg az ügyfélen akár fiziológiai állapotában is az elérendő célmegvalósulásának következményei, eredményei.

A coach arra kéri ügyfelét, hogy mondja el milyen lesz akkor, amikor a cél megvalósul. Hogyan néz ki, milyen lesz a járása, a megjelenése, a kézfogása. Mit érez majd belülről?

(Ha ügyfélen nem látható semmilyen fiziológiai változás, az valószínű nem akarja eléggé a célt. Fontos ezt a kérdéskört átbeszélni, mert ha az ökológia, azaz a környezet is támogatja a célt, és az ügyfél is kellemes fiziológiai tüneteket produkál, akkor a megfelelő célt tűzte ki magának.)

Lássuk tehát az esttanulmányt:

„Elég félelmetes élmény volt egy bemutatón, amikor egy sikeres üzletasszony még keményebben és még többet szeretett volna dolgozni, természetesen a pihenése kárára. A saját magára szánható időről akart még lefaragni. Olyan erős fizikai jelzések érkeztek tőle, hogy abba kellett hagyni a bemutatót, mert a gyomorszorító fájdalomtól nem tudott tovább ülni a széken. Nagy nehezen sikerült meggyőzni, hogy vegye figyelmeztetésnek ezt az erős jelzést, és kezdjen el inkább azon gondolkodni, miként tudna úgy dolgozni, hogy több ideje jusson a pihenésre, a családjára, és saját magára. Amikor ennek egészséges arányát megtalálta, az erős fájdalom is elmúlt.”

Mint a legjobb coaching módszerekben a kliens a felelős a jó cél meghatározásában, és a cél elérésében. Teljesen az övé a felelősség. Hasznos, ha tisztában van az ügyfél a saját céljaival, azzal hogy ne más célját kelljen megvalósítania, ne másnak akarjon megfelelni. Továbbá rendelkezzen megfelelő erőforrással is a cél eléréseshez.

A fenti példa is mutatja a gondolatnak és képzeletnek mekkora ereje van, és milyen felelősség teljes feladat odafigyelni az irányításukra. Legyen mindenkinek fontos a kritérium, azaz „mi a fontos nekem?” Kérdésre adott válasz. Legyen tisztában a saját erőforrásaival, és az állapotával. Az állapottal, mely minden élmény alkotóeleme a viselkedésünket irányító érzelmi, és mentális tudatállapot, amelynek látható fiziológiai jelei vannak.

 

Bízom benne, hogy e rövid írás is tetszett neked, ha igen kérlek, oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal.

Ugye milyen egyszerűnek látszik a coaching folyamat? Mégsem az. Kell egy jó vezető, aki mint coach segít neked a legjobb kérdésekkel összpontosítani, kiiktatni a belső ellenfelet, és tanulásra ösztönözni.

Ha szeretnél többet törődni magaddal, ha szeretnél törődni a céljaiddal, akkor jelentkezz be egy coachingomra e-maiben, telefonon, keress meg, és segítek neked a megvalósításban.

Addig is szép napot, Netti

Iratkozz fel a hírlevére, így azonnal kapsz értesítést a frissen feltöltött anyagokról.

Szép napot kívánok.

Netti

 

 

Vegye fel velem a kapcsolatot!